Ausztria egyik legkedveltebb hegycsúcsa. Könnyen mászható, jó időben egy könnyű gleccsertúra, éppen ezért elég nagy a forgalom is rajta. Egy hétvége alatt megmászható, amiből 2 nap az utazás. Pénteken indultunk, kora délután leparkoltunk az autókkal, és felgyalogoltunk a 2962 méteren lévő Defreggerhausba. A szállás természetesen „dormitban” volt, ami azt jelenti, hogy legalább 10 alvóhelyes a helyiség, két szinten lehet aludni. Mivel a menedékháztól csak 700 méter szintet kellett teljesíteni, nem indultunk túl korán. Gyönyörű időnk volt. Legalább 2 hete nem esett már a hó, az összes gleccserhasadék nyitva volt, látszódott hová nem szabad lépni. A csúcs előtt volt egy rövid keskeny szakasz, ahol oda kellett figyelni a lépésekre. Alig 3 óra alatt kényelmesen felértünk a csúcsra. A tiszta, szép időben messzire lehetett látni, ráérősen nézelődtünk. Lefelé ugyanúgy szétszakadt a társaság, pedig nem siettünk. Érdekes volt benézni a hasadékokba, bár túl közel nem mertem menni a széléhez. A menedékházban pihentünk egyet, majd úgy döntöttünk, hogy lemegyünk az alsó házba, onnan hamarabb tudunk másnap hazaindulni.
Großvenediger |
Látogatott oldalak...
Adója 1 %-át......kérem ajánlja fel a: Ki olvas minket?Oldalainkat 75 vendég és 0 tag böngészi KapcsolatCsúcskereszt Sportegyesület Dr.Horváth Árpád hegymászó gyógyszerész Keresés |