Dr. Horváth Árpád vagyok, 1964-ben születtem. A budapesti Radnóti Miklós gimnáziumban Kiss Zsuzsa tanárnő fertőzött meg a kémia szeretetével, így elég egyértelmű volt a választás, hogy gyógyszerésznek jelentkeztem. 1987-ben végeztem, dolgoztam kutatóintézetben, kórházi gyógyszertárban, míg végül patikában kötöttem ki. 1992 óta dolgozom a Gyöngyöshöz közeli Adácson. A patika 1996 óta a családé.
A mozgás, sportolás mindig nagyon fontos volt a számomra. 11 évig kézilabdáztam, 1987-ben tagja voltam a Romániában a főiskolás világbajnokságon negyedik helyet szerzett csapatnak. Az aktív játék után játékvezetőként folytattam, nem sok választott el, hogy nemzetközi vizsgát tehessek.
Az első hegycsúcsomat elég későn, 2006-ban Szlovákiában másztam meg, de a Solisko után már nem volt megállás. Álltam a Großglockneren, jártam a Himalájában az Everest alaptáborban, megmásztam a Kala Patthart, háromszor is voltam a működő Etnán. Ez a vulkán azóta is a kedvencem. 2008. augusztusában megmásztam Európa legmagasabb csúcsát, az Elbruszt és 5 hónappal később, 2009 január 24-én Afrika tetejére, a Kilimanjarora is feljutottam. Következő évben a Mont Blanc tetején álltam. Térdsérülésem miatt több évet ki kellett hagynom a mászásban, míg 2016-ban újabb ötezres csúcsra jutottam fel. A Damavand 5,671 méteres kúpja Ázsia legmagasabb vulkánja.
2008 tavaszán elvégeztem az alapfokú sziklamászó tanfolyamot, 2010 márciusában a télit, 2011 februárjában a jégmászó tanfolyamot, ahol sokat tanultam a biztosításról, a technikákról. Persze a tapasztalatot csak a gyakorlatban lehet megszerezni. Család mellett azonban nehéz időt szakítani rá. Akit egyszer a hegyek, csúcsok szelleme megérintett, az többé nehezen szabadul e vonzalom alól.
Dr.Horváth Árpád - hegymászó gyógyszerész