Horvath_ArpadÁrpád lesz az első gyógyszerész, aki meghódítja mind a 7 földrész legmagasabb hegycsúcsát.
Adács. Hét földrész legmagasabb hegycsúcsát szeretné meghódítani Horváth Árpád adácsi gyógyszerész, akinek a hobbija a hegymászás. Kettőt már sikerült, az Elbruszt Európában és a Kilimanjarot Afrikában.
Árpád szerint a legfontosabb a jó erőnlét. Ezért folyamatosan edzésben van. A hegymászásba 2006-ban szeretett bele, amikor egy családi kirándulás alkalmával az Etna lábánál járt. Csak a rossz idő tartotta vissza őket attól, hogy megmásszák a hegyet. Otthonról webkamerán keresztül figyelte a fő és mellékkrátereket. Még ebben az évben újból kitört az Etna, és akkor már semmi és senki nem tudta megakadályozni, hogy el ne induljon a hegy meghódítására. Háromezer méterig ment fel, és örömmel tapasztalta, hogy semmiféle légzési problémája nincs. Így jött az ötlet, hogy akkor magasabb hegyeket is célba vesz.
Egy akadály van csak, a pénz. Akkor tud csak elindulni, ha a szponzorok elegendő támogatást adnak. Van, amelyik hegy megmászásához elég néhány százezer forint, de a távoli földrészek csúcsainak meghódításához több millió is szükséges. Árpád úgy tervezi, hogy évente egy-két csúcsot tud teljesíteni, így Magyarországon ő lenne az első, aki megmássza mind a hét földrész legmagasabb csúcsait.
Forrás: Észak-Magyarország, 2012. október 27.
A cikk a Borsod Online-on itt olvasható!
 

Látogatott oldalak...

Oldalletöltések száma: 4277282

Adója 1 %-át...

...kérem ajánlja fel a:
Csúcskereszt Sportegyesület
részére. Adószám:
18592199-1-10
Köszönöm
Dr.Horváth Árpád

Ki olvas minket?

Oldalainkat 8 vendég és 0 tag böngészi

Kapcsolat

Csúcskereszt Sportegyesület

Dr.Horváth Árpád hegymászó gyógyszerész
H-3292 Adács
Kossuth u.13.
Magyarország
Tel: +36 37 550 008
e-mail: dr.horvath.arpad(kukac)t-online(pont)hu

Keresés