Mintegy 12 órás repülőút után érkeztünk meg Kilimanjaro repülőtérre. Innen már csak egy szűk órás buszozás volt hátra Moshi városáig. Ez a város volt a „főhadiszállásunk”. Másnap reggel innen két órát utaztunk a Meru lábához. Útközben megálltunk egy piacon, ahol egy hentestől húst vásároltak az elkövetkező 4 napra a szakácsaink. A hegy lábánál egy vadőr csatlakozott hozzánk vezetőnek. Az út ugyanis nemzeti parkon keresztül vezet, ahol a vadállatok szabadon kószálhatnak. Alig indultunk el, a száraz évszak közepén egy jó órás esőt kaptunk. Mire rájöttünk, hogy az esőnadrágot is fel kellett volna venni, már késő volt, ronggyá áztunk. Az első éjszakát 2500 méteren töltöttük, házakban. Követező nap 3500 méterre gyalogoltunk, kellemes időben. Nem sokkal dél után érkeztünk meg, az utolsó pár száz métert már csöpögő esőben tettük meg. Késő délutánig szakadt, de még belefért a napba, hogy megmásszuk a Kis Meru 3801 méteres csúcsát. Sötétedésre értünk vissza a házakhoz. Vacsora, majd gyors fekvés, hisz másnap hajnali kettőkor indulás a nagy Meru csúcsára. A hajnali ébresztő után egy tea, néhány keksz, majd gyönyörű csillagos égbolt alatt elindultunk, szépen, libasorban. Néha megálltunk pihenni. Volt egy kis szakasz, ahol néha kapaszkodni kellett a sziklába. A vége egy kissé meredek volt, de ¾8-ra elkészült a csúcsfotó is. Fél óra után indulás lefelé. A háznál pihenés, átöltözés, és haladtunk tovább, le 2500 méterre. Ott még egy éjszaka, és a negyedik nap már újra a szállodában rendeztük sorainkat.
Reggeli után már várt a busz és indultunk a Kilimanjarora. A Machame kapunál vártak a hordárok, szakácsok, vezetők. Nekünk viszonylag kevés segítőnk volt, csak háromszor annyian voltak, mint mi. Nemcsak a mi holminkat vitték, hanem a sátrakat, a konyhát, és persze a 6 napi ennivalót is. A Kilimanjaro Nemzeti Parkba csak vezetővel lehet bemenni, a regisztrációnál nemcsak azt kell megadni, hogy ki és mi vagyok, honnan jöttem, hanem a vezető nevét is.
Végig esőerdőn vezetett az út, 1840 méterről 2950 méterig tartott az első nap a Machame táborig. A következő nap a Shira-platóig kapaszkodtunk fel. Délutánra egy akklimatizációs túra volt tervezve, de indulás előtt 10 perccel elkezdett szakadni az eső és csak vacsora előtt állt el. Míg ezen a napon erikafák között vezetett nagyrészt az utunk, harmadik napon már sokkal gyérebb volt a növényzet. Napsütésben indultunk, de mire a Lávatornyokhoz értünk, természetesen befelhősödött. A tornyok tövében ebédeltünk. Pazar látvány. Délután még három órás túra várt ránk a Barranco táborig. Ahogy csökkent a magasság, úgy lett újra gazdagabb a növényzet. 4600 méteren a Lávatornyoknál szinte csak sziklák és hamu, a táborhelyen lobéliák és óriás szeneciók fogadtak. A Barranco fal, ahol másnap vezetett az utunk, a napsütésben szinte függőlegesnek tűnik. De reggel azért kiderült, hogy még a hordárok is fel tudnak jönni, fejükön a csomagokkal. Az út további része hol emelkedő, hol lefelé vezet, de az utolsó szakasz elég kemény kaptató. A táborhely 4620 méter magasan van. Vacsora, majd fél 8 körül fekvés. De csak keveset aludtunk, hisz éjfélkor indulás a csúcsra. Teázás, kekszezés után indultunk a nem túl hidegben a csillagos ég alatt. Az út eleje egyáltalán nem volt megerőltető. Bár lassan haladtunk, utolértünk egy másik csapatot. Az ösvény keskeny és hiába szerettük volna, nem lehetett megelőzni őket. Fáztunk is és a szél is elkezdett fújni. Közel sem volt már olyan ideális az idő, mint induláskor. Több pihenő, ivás után 6 óra 40 perckor felértem az Uhuru csúcsra, Afrika tetejére. Legalább –10 °C volt, ami a szél miatt jóval hidegebbnek érződött.
A Kilimanjaro hava eltűnőben. Gleccserek még vannak, de már a csúcson sincs hó. Megmásztam az 5895 méter magas hegyet úgy, hogy még fél lábbal sem tudtam hóba lépni.
A lefelé vezető út vulkáni hamun vezetett jó nagy részen. Legalább annyit csúsztunk lefelé, amekkorát léptünk. Meg is lett az eredmény, 3 óra alatt visszaértünk a csúcsról a Barafu táborba. Nagyon kellemes volt a napsütötte sátorban ebéd előtt aludni egy fél órát. De ebéd után már alaposan felöltözve jöttünk le a hegyről. Eleinte még kietlen vulkáni táj, majd egyre gazdagabb lett a növényzet, először fű, majd a bokrok, a 3100 méteren lévő Mweka tábornál pedig ismét fák is voltak.
Az utolsó reggeli után a személyzet megkapta a borravalóját, amit hagyományosan  a Kilimanjaro-dal eléneklésével köszöntek meg. Nem sokkal dél után értünk le a Mweka kapuhoz, ahol már várt a busz, ami visszavitt minket a szállodába. 6 nap után újra fürödtünk és a vacsora után mindenki megkapta az oklevelét, amely tanúsítja, hogy megmászta Afrika tetejét.
A hátralévő néhány napban szafarin és tengerparton pihentük ki a két hegy megmászását. Hazafelé éjszaka repültünk Amszterdamig, majd a közel 30 fokos afrikai nyárból hazaértünk a télbe.

A Kilimanjaro képtára